Egy szakma akkor marad életben, ha kellő utánpótlás, szakértelem és üzleti tudás áll rendelkezésére. Szakterületemet figyelembe véve elhatároztam, hogy ebben a nehéz harcban én az üzleti tudás és a fejlesztés fegyverhordozója leszek.
Én, mint a szakma „öreg rókája” már sok mindent láttam, és hiszem, hogy nem vagyok egyedül. A mi feladatunk a tudásunkat átadni a fiatalabb generációnak és ezzel meghozni a kedvüket, megmutatni nekik, hogy a fa iránti szerelemből hogyan tudnak profitálni.
A fiatal vállalkozók egyre nagyobb számban jelennek meg a magyar és európai piacokon, így szükségét érzem, hogy én is megosszam tapasztalatimat velük és mindenkivel, aki felelősséget érez a szakma iránt. Cikksorozatomban sok érdekes témakört boncolgatok majd, melyek egy része gondolatébresztő, másik részük, pedig tényeken alapuló nézőpont ismertetés lesz. Tanácsaim remélhetőleg a megfelelő célcsoporthoz érnek el és legyen az fiatal, vagy tapasztalt asztalos, mindeninek hasznosak lesznek.
Fontos, hogy megvizsgáljuk milyen időszakokon ment át a szakma és hogyan jutott mostani sorsára. Röviden tekintsük át, hogyan is alakult Magyarországon a faipar története. A hiteles információk közléséhez segítségemre volt forrásként az Erdészeti kutatások című 1956-os kiadású könyv, Kolossváryné Perényi Márta és Lády Géza tollából.*
A fent említett szakirodalomban olvasható kutatások bizonyítják, hogy már az 1800-as évek közepén volt szerepe a másodlagos fafeldolgozásnak. Igaz ebben az időszakban gyengén fejlett és erősen kisipari jellegű volt. Nagy divat övezte a parkettagyártást és a hajlított bútorgyártást, de a legnagyobb termelési értéket a fűrészipar és az asztalos áru gyártás alkotta.
Ahogy haladunk előre az időben az 1900-as évek elején, Magyarországon már 12 darab olyan bútorgyár működött, melyekben leginkább saját kitermelésű bükkfát dolgoztak fel. A kerékgyártás és a bognár kisiparosok száma is nőtt ez idő tájt. Segédmunkásokkal együtt közel 16ezer fő tevékenykedett ebben a szakmában. Érdekesség, hogy bár egyre több gyár is létesült, pár évtized távlatában el is tűntek, hiszen az adott helyhez legközelebb eső kitermelhető faanyag elfogyott, a gyár pedig elköltözött. Ebben az időszakban a fa import még nem volt annyira elterjedt hazánkban.
1930 táján viszont már jelentőséget kapott a fabehozatal is. Magyarország megelőzve több iparában fejlettebbnek számító államot, a 4-5. helyen állt a faimport területén.
A második világháború nagy pusztításokat eredményezett az ország területén működő faipari üzemekben. A termelési kapacitás közel 30%-a elpusztult.
A később létrejött szocialista társadalmi rendszer feladata lett, hogy az ipart, ebbe beleértve a faipart is ismét felvirágoztassa, fejlessze.
A korszerűsítés megfelelő ütemben haladt, és alig 50 év távlatában igen fejlett gépek segítették már az üzemben dolgozók munkafolyamatait.
A 90-es évek tájékán viszont sok változás állt be a magyar faipari piacon. A kereslet magas igényeket támasztott, így egyre nagyobb szerepet kaptak az importbútorok, melyek rohamos elterjedése a hazai termelés csökkenését eredményezte.
Most, hogy áttekintettük a mögöttünk álló fontos éveket, évtizedeket, érdemes fejtegetnünk, hogyan is áll ma a piac, a gazdaság ezen iparágra vonatkozatva. Következő okfejtésemben olvashatnak majd a vállalkozások fejlesztésének fontosságáról, és a termelés felvirágoztatásának lehetőségeiről.
Üdvözlettel:
Dr. Páli Sándor
